A Karcagi H-10 és H-27 IDRE közös rendezésében második alkalommal kerül megrendezésre 2018 szeptember 20-21-22-23-án a „Hortobágy Kupa” elnevezésű kiállítás
A rendezvény főbb célkitűzései:
- A kiállításra nevezett madarak olyan bírálatban részesüljenek, mely mértékadó a madár tulajdonos számára , ezért a rendezvényen 3 fő OMJ bíró fog bírálni. (COM előírásoknak, és feltételeknek megfelelően.)
- A hazai tenyésztők döntő többsége nem teheti meg, hogy egy COM rendezvényre nevezzen, de jelen esetben olyan bírók végzik a rendezvényen a bírálatot, akik nemzetközi jogosítvánnyal rendelkeznek,- a pártatlanságuk, és szakmai tudásuk megkérdőjelezhetetlen.
- A valójában kaotikus hazai viszonyok között egy sziget legyünk, akik nem adtuk fel, amit már több mint tíz éve közösen elkezdtünk. Mi továbbra is madarászunk, és mindig várjuk a madarászni vágyó barátainkat, egy közös élményekben gazdag baráti találkozóra.
- A rendezők nevében tisztelettel meghívjuk Önt, mint kiállítót/mint bemutatót , vagy látogatót, madarász barátot.
A rendezvény helye: Déryné Kulturális Központ 5300 Karcag Dózsa György út 5.
Ideje:
- 2018 szeptember 20-án 10.00 – 18.00
- 21-én Zárva (Zárt bírálati nap)
- 22-án 09.00 – 18.00
- 23-án 09.00 – 13.00
A kiállítók a madaraikat szeptember 19-én 16.00 – 19.00-ig, Szeptember 20-án 07.00- 09.00-ig adhatják le!
Bírálat kezdete: 2018 szeptember 21-én 09.00 (!!!)
A kiállításra/bemutatóra csak érvényes orvosi igazolással lehet madarat behozni!
A kiállítási területre csak egészséges madarat lehet behozni. Ezt ellenőrizzük a berakásnál is, és folyamatosan.
Nevezési határidő: 2018 augusztus 30.(A később érkező nevezéseket nem áll módunkban elfogadni!)
Ha lesz lehetőség pótnevezésre ,azt szeptember 10-ig fogadjuk.!!!
Madarak kiadása: 2018 szeptember 23-án 14.00-tól.
A bírók felkérése az alábbi szekciókba történt:
D szekció színkanári (tárgyévi gyűrűzéssel)
E szekció alakkanári (tárgyévi gyűrűzéssel)
F1 szekció domesztikált egzóták (1-2 éves)
F2 szekció egzóták (1-2 éves)
H szekció hibridek (1-2 éves)
O szekció galambok és gerlék (egzotikus galambok) (1-2 éves)
I 1 szekció hullámos papagáj (1-2 éves) (St. hullámos)
I 2 szekció hullámos papagáj (1-2 éves) (szín hullámos)
J szekció törpepapagájok (1-2 éves)
K szekció ausztrál papagájok (1-2 éves/ 3-4 éves)!
L szekció ázsiai és afrikai papagájok (1-2 éves/ 3-4 éves)!
M szekció amerikai papagájok (1-2 éves/ 3-4 éves)!
N szekció amazonok, kakaduk, arák, lórik, és egyéb papagájok (1-2 éves/ 3-4 éves)!
E szekció alakkanári (tárgyévi gyűrűzéssel)
F1 szekció domesztikált egzóták (1-2 éves)
F2 szekció egzóták (1-2 éves)
H szekció hibridek (1-2 éves)
O szekció galambok és gerlék (egzotikus galambok) (1-2 éves)
I 1 szekció hullámos papagáj (1-2 éves) (St. hullámos)
I 2 szekció hullámos papagáj (1-2 éves) (szín hullámos)
J szekció törpepapagájok (1-2 éves)
K szekció ausztrál papagájok (1-2 éves/ 3-4 éves)!
L szekció ázsiai és afrikai papagájok (1-2 éves/ 3-4 éves)!
M szekció amerikai papagájok (1-2 éves/ 3-4 éves)!
N szekció amazonok, kakaduk, arák, lórik, és egyéb papagájok (1-2 éves/ 3-4 éves)!
A kiállításra felkért bírók:
- Vezető bíró : Dejan Antic COM. OMJ. (SOF. ) F1 F2 H O
- bíró : Dragan Lazarevic COM. OMJ. (SOF.) D E
- bíró : Sekula Robert COM. OMJ. (SOF.) I1 I2 J K L M N
(A felkérés annyiban módosulhat, ha valamelyik felkért bíró elfoglalt lesz, de akkor is COM. OMJ. Bíró fog érkezni!)
A madarakat a COM érvényes besorolásának megfelelően be kell sorolni. (2018 évi COM bes.)
(A megfelelő besoroláshoz a segítséget mindenki megkapja, és nem az a cél, hogy a rosszul besorolt madarat kizárják, hanem a tulajdonosnak segítsünk a besorolás tanulásába.)
(A megfelelő besoroláshoz a segítséget mindenki megkapja, és nem az a cél, hogy a rosszul besorolt madarat kizárják, hanem a tulajdonosnak segítsünk a besorolás tanulásába.)
A madarak nevezhetők mind egyéni, mind kollekció versenyre.
(Kollekció: azonos: faj- év-szín és nem!!!)
(Kollekció: azonos: faj- év-szín és nem!!!)
Technikai előírások:
- A rendezvényre vízi szárnyas, baromfi és galamb (házi galamb) nevezését nem áll módunkban fogadni.
- Rendezési hozzájárulás a kiállításra 3.5oo,- ft./fő , mely magába foglalja a kiállítási katalógust, a bírálati díjat. (Ez magába foglal 2 kollekció , és 8 egyénibe nevezett azonos fajú madarat.
- Ettől eltérést a szervezők engedélyezhetnek!!!)
- A helyezést elért madarak rozettadíjazásban részesülnek, mely rozetták a bírálat befejezése után a helyezést elért madár kalitjára kerülnek fel. (I. II. III. Különdíj) Díjat csak az a madár kaphat, amelyik 90 vagy annál magasabb pontszámot ér el, de ettől független lesz a rangsorolás.
- A „Hortobágy Kupa” győztes madarai külön rozettadíjazásban részesülnek. Ezt a címet minden szekcióban a legjobb kiállított madár kaphatja meg, ha elérte a kiváló minősítést, és a madarat bíráló bíró arra javaslatot tesz. A versenybe csak az igazoltan saját tenyésztésű madarak eredménye számít bele.
Az „II. Hortobágy kupa” győztese az a tenyésztő lesz akinek egy fajból kiállított 5 versenyző madara a legtöbb pontszámot éri el. Azonos szekció ,azonos osztályú madarai lehetnek.(!) Ez a tenyésztő a „Hortobágy kupa” díjazásban részesül.
- Bemutatóra is van lehetőség, de a kiállításra nevezett madarak elsőbbséget kapnak.
- A rendezési hozzájárulást vagy a nevezési címen, vagy a madarak beszállításakor kell megfizetni.
- A madarak a rendezők által kijelölt kalitban helyezhetők el, a kiállítás végéig csak a rendezésért felelős személy kivételes engedélyével vehetők ki a kalitból,(!!!) egyéb esetben a zárt kalitból a madarakat nem lehet kivenni a kiállítás végéig.
- A madarak első etetéséről, és itatásáról a beszállító gondoskodik, majd a továbbiakban a rendezők végzik ezt a feladatot.
- Zárás után, és nyitás előtt a kiállítási teremben csak a rendezők tartózkodhatnak.
- Aki saját kalitban kívánja kiállítani a madarát, azt csak tiszta, esztétikus kalitban teheti meg. (A kritériumnak nem megfelelő kalitot eltávolítjuk.)
- A bírálat időtartama alatt bírálati felügyelő működik, akinek az engedélye nélkül a bírálati terembe belépni tilos.(Kiv.: felhordók) A bírálat teljes befejezéséig a bírálati felügyelő hatáskörébe tartozik a bírálattal kapcsolatos összes feladat koordinálása.
- A kiállítás keretén belül –mivel egyesületünk több mint tíz Dr. Hazay Béla emlékkiállítást rendezett,- két kategóriában F1 és K szekcióban kiadunk két „Dr Hazay Béla emlék serleget”!
- A Washingtoni Egyezmény hatálya alá tartozó madár kiállítása csak CITES engedéllyel(!) lehetséges.
- A kiállított madárnak beazonosíthatónak kell lennie (pl.: zárt gyűrű), és csak saját tenyésztésű egyed állítható ki.( A bemutatóra nem vonatkozik) A helyezett madaraknál ez ellenőrzésre kerül. A nevezési lapon nem kell gyűrűszámot írni, csak be kell írni a tenyésztői törzsszámot.(!) Vitatott esetben a rendezőség az egyedi jelölés ellenőrzését mindentől függetlenül ellenőrizheti.
- A madarak elhullásáért felelősséget nem vállalunk, kivéve, ha az bizonyíthatóan a rendezők hibájából következett be.
- Óvás: A kiállításon az eredmények nyilvánosságra hozatalát követően 1 órán belül írásban kellő indoklással 3.oooft. egyidejű befizetéssel a vezető bírónál lehet benyújtani. Jogos óvás esetén az óvadékot visszafizetjük.
Kérjük, hogy a nevezési, és a madarak beszállítási határidőket tartsák be, ezzel is elősegítve a rendezők zavartalan munkavégzését.
Előre is köszönjük, ha a kiállításunkat megtiszteli.
Nevezési cím:
Nevezési lapokat a hortobagykupa@gmail.com címre várjuk.
Nevezés lehetséges, és felvilágosítás:
Vajó Sándor Tel.: 06/59/313-664 v. +36 70 775-9075
E-mail tuzpinty@freemail.hu
(Szállásfoglalási igény estén szintén ez a cím.)
E-mail tuzpinty@freemail.hu
(Szállásfoglalási igény estén szintén ez a cím.)
Jacsó Gábor Tel.: +36 30 207-5169
E-mail gajacso@gmail.com
E-mail gajacso@gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése