Saját cikkek

Bajok, betegségek, balesetek,

avagy gyakorlati tanácsok törpepapagáj-tenyésztőknek

A hazánkban tenyésztett törpepapagájfajok alapvetően kemény szervezetű, a betegségekkel szemben ellenálló, tökéletesen domesztikált fajok. Életkoruk meghaladhatja a 10 évet is, megfelelő gondozás mellett. Ám a legkörültekintőbb bánásmód mellett is előfordulnak tragédiák, melyek madaraink életébe kerülhetnek. Írásomban azokról a betegségekről, balesetekről osztanám meg tapasztalataimat, melyekkel az elmúlt 15-20 évben valamilyen módon magam is szembesültem. A következőkben hobbink sötétebb, komorabb szegmensére irányítanám a figyelmet, hiszen az élet együtt jár a halállal, ám ha módunkban áll, alakítsuk ki úgy a tenyészetünket, hogy a szépségben legyen nagyobb részünk, mint az elmúlásban.

Egy minimális szaktudással, körültekintéssel gondozott állományban, szerencsés esetben csak a kiöregedett madarak elhullásával kell számolnunk. Az évek alatt magam is igyekeztem úgy elhelyezni, ápolni, szaporítani a madaraimat, hogy azok hosszú éveken át a tenyészetben maradhassanak. A következőkben azokról a balszerencsés esetekről, betegségekről foglalnám össze tapasztalataimat, melyek egy vagy több példány elvesztésével jártak.

1. Szökés

Minden madárkedvelőnek hatalmas trauma, ha elrepülnek kedvencei. Nem csupán maga a veszteség fájó, hanem a tudat, hogy madarunk valószínűleg hosszas szenvedés után pusztul csak el, amennyiben nem sikerül befogni valakinek, vagy nem szabadítja meg gyorsan szenvedéseitől egy macska vagy egy ragadozó madár. Még a mai napig is visszatérő rémálmaim egyike, amiben azt álmodom, hogy a madaraimat olyan röpdében tartom, aminek nincsen teteje, és a környező kertek fáin is látom őket. Valószínűleg gyermekkori emlékeimből maradhatott vissza ez, amikor is kezdetleges anyagokból, kezdetleges tudással kevésbé szökésbiztos ketreceket és röpdéket építettem.

Tenyészetemből majdnem minden évben – leginkább figyelmetlenségemből adódóan- meglóg egy-egy madár. Rosszul visszazárt ajtó legtöbbször a felelős, valamint a törpepapagájok hihetetlen kíváncsisága és leleményessége, ahogy ráakadnak a legkisebb résekre, ahol megszökhetnek. Előfordult olyan is, hogy a tél folyamán a telelőröpdéjük mennyezetét rágták át, és a szigetelésen is átfúrva magukat, oldottak kereket. Ugyanakkor azt kell mondjam, igen jó arányú visszafogási statisztikákkal rendelkezem, a legtöbb madarat egy-két napon belül visszafogom. Kimondottan előny ebben az esetben a madaraim szoros szociális kapcsolata a többi madárral, valamint erős hangjuk, mellyel messziről is visszacsalják a szabadban kószáló példányt. Szükség lehet egy fogókalitkára, egy hosszú nyelű hálóra, pár óra idegtépő, de türelmes várakozásra és lesben állásra, valamint gyors reflexekre. Az elmúlt öt év alatt csupán 2 madarat nem sikerült visszafognom, ám ők valamilyen okból nem tértek vissza egyszer sem a röpdében lévő társaikhoz.

2. Gyűrű okozta baleset

A gyűrűzés elengedhetetlen a komolyabb tenyésztői munkához. Nélküle nem tudnánk előbb-utóbb beazonosítani madarainkat, és a kitűzött tenyészcéljainkat sem tudnánk emiatt elérni. Ellenzői joggal szkeptikusak, amikor felróják a madarakban okozható sérülések lehetőségét is. Sajnos előfordulnak balesetek, de amennyiben megteszünk néhány óvintézkedést, minimalizálhatjuk a tragédiákat. Először is nagyon fontos, hogy a drótrács épségére fokozottan figyeljünk. Ne legyenek olyan szálak, kiálló drótok, ahová a madarak felakadhatnak. Sajnos a törpepapagájok egy kimondottan rizikós csoport, amiatt, hogy szívesen akrobatizálnak a rácsokon, nyakatekert pózokban, másodrészben szívesen bontogatják is azt, harmadrészben pedig ők maguk is kialakítanak az ülőrudakból, az állandó rágcsálásukkal, olyan hegyes ágvégeket, ahová a gyűrűik fennakadhatnak. Ritkán, de a saját állományomban is előfordult már, hogy egy-egy madár fennakadt a gyűrűjén. Jó esetben sikerül kiszabadítani sérülés nélkül, rossz esetben, ha valami kevésbé szem előtt lévő zugban történik, halál a baleset kimenetele.

Még egy nagyon fontos dologra hívnám fel a törpepapagáj-tenyésztők figyelmét. Madaraink a fészküket háncsokból, durvább-finomabb ágdarabokból építik. A frissen gyűrűzött fiókákra egyes fészkek nagyon veszélyesek lehetnek. Vannak párok, melyek szinte vatta finomságúra aprítják a fészekbélést, de vannak, amelyekből úgy állnak ki a hegyes ágacskák, mint a karókkal teli veremből. Előfordult már sajnos nem egy esetben, hogy egy fióka gyűrűje alá egy ilyen ágacska szorult, ami kezdetben csak fogva tartja őt, később a lába sérülésével, deformálódásával jár. Ez a probléma nem látszik abban az esetben, ha csak az odú tetejét felemelve vesszük szemügyre a fiókákat. Nagyon fontos, hogy néhány naponként emeljük is fel őket, hogy így ellenőrizzük, nem szorult e a lábuk a fészekanyag közé.

3. Élősködők

E problémakör sajnos igen szerteágazó, akárcsak a betegségek által okozott bajok. Az élősködők lehetnek ugye belső élősködők, mint például a gyakori orsó vagy galandférgek, illetve külsők, mint például az atkák, tetvek. Egy harmadik, speciális csoportról hadd ejtsek először szót. Jó néhány madárfaj fészkében a szabad természetben is előfordulnak olyan, leginkább rovarfajok, melyek lárvái a fészekben fejlődnek. Leginkább az ürüléket fogyasztják, ám a fiókákra sincsenek túl jótékony hatással. Néhány éve megfigyeltem, hogy egyes röpdékben, a második fészekaljaknál az odú mögött, vagy egyéb repedésekben alombogarakat találok. Az alombogár (Alphitobius diaperinus) kb. 5-7 mm hosszú a feketés színű bogár. Madártenyésztők is gyakran tenyésztik, mert lárvája kiváló rovartáplálék lehet. Régóta szándékozom beállítani egy tenyésztet, ám ezidáig még ez nem történt meg. Így tehát a talált példányok sem „sajátok” voltak, és örülni sem igen örültem nekik túlzottan. Ezek a bogarak sok mindent összerágnak, ahogy a lárvák is. A fiókákat a szó szoros értelmében nem veszélyeztetik, ám véleményem szerint a lárvák, melyek a fészek legalján fejlődnek, folyamatosan nyugtalanítják őket, amíg azok le nem maradnak növekedésben a társaiktól. Két dolog javasolható ellenük. Egyik, hogy a tavaszi röpde fertőtlenítésnél egy Neostomosanos permetezést is végezzünk, mely jó hatásfokkal pusztítja őket, illetve amit az elmúlt évig én magam sem tettem meg, cseréljük ki a fészket a második költés előtt. Néha kicsit bonyolult, mivel nagyon hamar kész az új fészekalj, és a kidobott fészek helyett időbe telik az újat megépíteni a madaraknak. Vannak párok, amíg bizonyosan nem fogadják kitörő örömmel, és a legtöbb esetben egyébként kiválóan jól rendezett a fészek a második költéskor is. Ám az általános higiénia megóvása terén mindenképpen hasznos dolog a régi, ürülékes, esetleg élősködőkkel teli fészket kicserélni.

Papagájaink gyakran belső élősködőkkel is fertőzöttek. Magam törpepapagájban – boncolás során – még sohasem találtam orsó vagy galandférgeket. Hullámos papagájban azonban annál többet. Jó 15 évvel ezelőtt egy tenyésztőbarátomnak ecseteltem, hogy hullámos papagájban gyakran találok férgeket, ám ő, több évtizedes tenyésztői múlttal a háta mögött, megdöbbenve hallgatta a beszámolómat, elmondása szerint ő még sohasem hallott róla, hogy hullámos papagájban lehetnek bélférgek. Én pedig, sokáig meg voltam győződve arról, hogy törpepapagájokban nincsenek férgek.

Egész addig, míg néhány madaram kóros soványságban el nem pusztult. A laborvizsgálatok kezdetben Coli fertőzöttséget mutattak, ám tudvalevő, hogy e baktériumfaj leginkább mint másodlagos kórokozó játszik szerepet. Antibiotikumos kezelésre első körben (Amoxicillin) a beteg madarak nem reagáltak, Doxiciklinre valamelyest jobban. Bizonyos voltam benne, hogy valami más állhat a háttérben. További vizsgálatokkal a bélsármintákban Capillaria petéket mutattak ki. Ezek az apró férgek néhány milliméteresek csupán, a nyelőcsőben, begyben és a béltraktusban a nyálkahártyában és a bélfalban élősködnek. Gyakorlatilag egyszerű boncolással otthon nem vehetők észre, esetleg mikroszkóp segítségével. Gyakori fajaik madarakban a C. annulata, C. contorta, C. obsignata, C. caudinflata. Néhány fajuk köztigazda jelenlétét igényli (földigiliszta), de képesek rá, hogy köztigazda nélkül is szaporodjanak.

Gyógyszeres kezelésük fenbendazol, mebendazol, levamisol hatóanyagú gyógyszerekkel történik. Magam SH-levabird (vagy ha nem kapható SH-levapet) készítményt használtam, ugyanis ez madarakra (a levapet hüllőkre, de tökéletesen megegyezik beltartalmában a levabird-el) lett kifejlesztve, így az adagolás (10 csepp/1 liter víz) jól kivitelezhető. Fontos folyamatosan kontrollálni a székletet laborban a későbbiekben is.

4. Végelgyengülés

A törpepapagájok akár tíz évnél hosszabb ideig is élhetnek, megfelelő gondoskodás mellett. Tenyészetekben ritkán maradnak a madarak ilyen sokáig, a kiöregedett példányokat gyakran elajándékozzák, vagy kereskedőknek eladják a tenyésztők. A lelkiismeretes tenyésztők megadják a lehetőséget a tenyésztésből kivont madaraknak arra, hogy nyugodt „nyugdíjas” életet élhessenek a továbbiakban is. Én is készenlétben tartok erre az esetre néhány kalitkát, hogy az öreg, gyenge madarak párosával itt éljék tovább az életüket. Legöregebb madaram bizonyosan elmúlt 15 éves, saját tenyésztés, ám mivel nincs rajta gyűrű, nem tudom a pontos korát. Egy lutínó madárról van szó, ám mivel utoljára még egyetemista koromban tenyésztettem ilyen madarakat, aminek több mint 15 éve, bizonyosan öregebb ez a madár ennél. Gyakran rászorul párjának a gondoskodására, aki naponta többször is megeteti, de egyébként megfelelő kondícióban van.

Az itt felsorolt esetek mellett természetesen számos más betegség vagy baleset is veszélyezteti a madaraink életét. A fenti példák csupán azt hivatottak bemutatni, a saját állományaimat mi veszélyeztette leginkább az elmúlt 15 évben.

Saját kárunkon tanulni a legdrágább és a leglelombozóbb tanulási folyamat. Más kárán már sokkal kifizetődőbb, így ha csak tehetjük spóroljuk meg az időt és a költségeket, na meg kíméljük meg madaraink életét azzal, hogy sohasem elégszünk meg az adott ismereteinkkel, igyekezzünk mind többet megtudni madarainkról, akár személyes tapasztalatcsere útján, akár nyomtatott szakirodalmakból. 

Madarászportrék

Fülöp János

Békés-megye városait és falvait sohasem jellemezte igazán bőség és gazdagság. Az élet itt a Viharsarokban talán egy kicsit nehezebbnek mondható mint más, hasonló adottságokkal rendelkező térségekben. Ugyanakkor e hátrányt a viharsarki madarászok szívós munkával próbálják lefaragni, már ami a minőségi madártartást és tenyésztést illeti. Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Békés városok és körülöttük meghúzódó falvak és községek lakói között a múltban és a jelenben is több országos hírű tenyésztő élt és él, tenyésztett és tenyészt magas szinten egzotikus madarakat.

Többségüket jól ismerem, néhányukat a barátomnak tekintem. Közülük egy olyan tenyésztőt szeretnék most bemutatni, akit a legjobban ismerek, és akihez régi barátság fűz.

Nagyon régen történt, amikor egy békéscsabai tenyésztő barátom kocsijával bekanyarodott egy városi parkolóba, és beszállt mellénk egy igencsak nagydarab fickó. Ő Fülöp Jani – mondta, tőle kérdezhetsz pár dolgot a téged érdeklő afrikai és ázsiai csicsörkékről és pintyfélékről, mert már jó néhány különleges fajt tartott és tenyésztett. Bemutatkoztam, és azon morfondíroztam, mit tud kezdeni egy ekkora ember, gyerekfej méretű tenyereivel, ha egy pár grammos szürke csicsörkét kell kivennie a szállítódobozból. Később gyakran meglátogattam tenyészetét, szorgosan fényképezgettem, dokumentáltam madarait, sikereit, mert a hatalmas röpdékben, kalitkákban, baromfiudvaron, kerti tóban, kis és nagy ketrecekben olyan madarakat láttam, melyeket se azelőtt, sem azután többet nem.

Elmondhatom róla, hogy az általam ismert összes madarász közül nincs még egy, akinek olyan szintű faji tudása lenne, mint neki. Ez annál is inkább különleges dolog, mert tízen évvel ezelőtt ő még egyáltalán nem használta az internet adta lehetőségeket (ez azóta természetesen már megváltozott), én pedig napi szinten. Hiába töltöttem időm nagy részét tenyészetek fotóit, madármegfigyelők adatait böngészve, hiába rendelkeztem én is jelentős madaras témájú könyvtárral, egy-egy közös külföldi börzén mindig az ő segítségét kellett kérnem egy-egy ritka faj meghatározásához. Ezen adottságát (mármint hogy az egyszer látott különösen ritka fajokat később is felismeri) nagyban segítette, hogy gyakorlatilag minden, díszmadárként szóba jöhető egzotikus faj érdekelte. És nem csak a ritka fajok, a rengeteg haszon és díszfajta galamb, lúd, tyúk is. Cajuga vagy smaragd réce, orpington vagy cochin, díszposta vagy carrier, szatén vagy feo kanári, fekete hattyú vagy feketenyakú hattyú, Hartlaub vagy Livingston turakó, számára nem okozott gondot.

Jani 1967-ben született, alföldi állattartó családba, így mióta felfogta a körülötte lévő világot, mindig állatok vették körül. Első madarai japánfürjek és kacagógerlék voltak, melyeket egy nagyobb kalitkában tartott a konyhában. Nagymamájának köszönhetően jutott hozzá az első hullámos papagájához, melyért akkoriban igen komoly összeget kellett fizetni, ára egy szakmunkás egynapi bére volt. Nyaranta édesapjának segített, aki fizetségül egy-egy kanárival, zebrapinttyel honorálta azt. Nagymamájának kertjében, egy melléképületben lett kialakítva az első madárház, ahová szorgosan gyűjtötte madarait, melyeket sikeresen tenyésztett is. Az akkori mércével (80-as éveket írunk) kurrensebbnek számító fajokat, mint a gyémántgalamb, az Agapornis fajok, az akkori legrangosabbnak számító kiállításon, a szegedin vásárolta meg. A 80-as évek végére ékfarkú amandínák, szalagpintyek, kákapintyek, zebrapintyek, rozellák, énekes papagájok, mandarinrécék, karolin récék népesítették be a kis madárházat. A sorkatonai szolgálat Jani életében is egy nagyobb törésnek számított, hiszen 1,5 éven át a néhány példányra zsugorodott állományt a szülők gondozták, aktív madarászatról nem lehetett ebben az időszakban beszélni. Az újrakezdésre Jani a következőképpen emlékszik: „ A sorkatonai szolgálat befejezése után egy komolyabb állomány kialakításához egy megfelelő helyet kellett találnom, melyre a város szélén bukkantam. Megvásároltam a beépítetlen telket, és lázas röpdeépítésbe kezdtem. A 90-es évek végén lehetőségünk nyílt a XVII. kerületi madarászokkal külföldi börzékre kijutni, ahonnan ritkább fajokkal térhettünk haza. Ebben az időben ismerkedtem meg Tóth Zsigmonddal és Szekfű Jánossal, akiknek a segítségével szintén értékesebb példányokra is szert tehettem. Tóth Zsigmondtól vásároltam első sárga bóbitás kakaduimat, melyeket később fehérbóbitások is követtek. A nagyméretű röpdékben az évek során jó néhány fiókát sikerült felnevelni tőlük” (Emlékszem egy esetre, amikor egy reggeli madárkifogás alkalmával a szállítódoboz ajtaját elmozgatva kirepült az egyik tenyészkakaduja Janinak. Egy helyi kiállításra vittük őket. Az átlag madarász az ilyen madaraihoz a legritkább esetben nyúl, míg Janinak természetes volt, hogy ezeket a madarakat is bemutassa a helyi iskolásoknak. Egy pillanatig láttam rajta az elkeseredést, de nem tehettünk sokat, a madár elrepült a város irányába. Később sem szólt sokat az esetről, de azért igencsak bántotta. Megcsinálták a helyi kiállítást nagy sikerrel, és a következő héten a madár is visszajött a párjához.)

A hatalmas röpdékben számos galambritkaságot is tartott, illetve tenyésztett Jani az évek során. A 3-4 méter magas, tűlevelűkkel dekorált röpdékben a legtöbb faj - mint például a fahéj galamb, acélfoltos gerle, tamburin gerle, fokföldi gerle, peru galamb, zebragalamb, kontyos gerle, vérbegyű galamb, gyászgerle – biztonságban érezte magát, és rendszeresen szaporodtak, szaporodnak is.

A kerti tavacskában az évek alatt megszámlálhatatlan réce, lúd és hattyú ritkaság élt és nevelt fiókákat. Rőtfejű ludak, tyúkludak, magellán ludak, andezi ludak, kanadai ludak lenyűgöző társasága vegyült a mandarin récékkel, karolin és bahama récékkel, sarlós fütyülő ludakkal és fekete hattyúkkal.

„Fekete hattyúim főleg ősszel költöttek, ám a hirtelen beálló hideg gyakran tette küzdelmessé a fiókák felnevelését. A kikelő kishattyúk megerősödéséhez feltétlen fontos, hogy ússzanak, emiatt a vizüket folyamatosan jégmentesíteni kell. Táplálékukban a friss növények, hajtások szintén hangsúlyosak, ám a hidegebb őszökön már nem állnak ezek rendelkezésre. Ilyenkor jó szolgálatot tehet a csíráztatott búza például.” Különleges volt látni számomra egy alkalommal tél elején kotló tyúkludait, melyek a nagyméretű, viszonylag kedvezőbb klímájú istállóban költöttek a lovak melletti boxban.

Jani az eltelt évtizedekben e tengernyi madár érdekében állandó harcban állt a rókákkal, patkányokkal és görényekkel, melyek sajnos érzékeny károkat is okoztak a tenyészeteében. Hiába a kerítés, kutya, csapda, a kikelő kiskacsák, vagy a kotlósok alatti kiscsibék számának fogyatkozása mutatta, hogy a környék dúvadjai a tanya körül „építették ki főhadiszállásaikat”. Temminck tragopán fiataljai közül egy esetben úgy menekültek meg a kicsik, hogy az előző este átbújtak a rácsok között egy másik röpdébe, így az éjjel behatoló patkány csak kisebb károkat tudott okozni.

A rengeteg különleges madárfaj közül, jó néhányat Jani tenyésztett először hazánkban. Ilyen volt többek között az impozáns keselyűfejű gyöngytyúk is. „ 2002-ben Balz Imre barátommal 2-2 pár keselyűfejű gyöngytyúkot vásároltunk Szegfű Jánostól. A májusban érkezett madarak abban az évben nem mutattak költési hajlandóságot. A következő évben nagy mennyiségű lisztkukac etetésével indítottam be a madarakat, melyek megkezdték a tojásrakást, amiket kotlóssal és keltetővel is keltettem. Fontos tudni a fajról, hogy kimondottan melegigényes, fűtött teleltetést igényel, tojásokat rakni is csak a melegebb idő eljövetelével, a nyári hónapokban fognak.”

Livingston turáko

2010-ig hazánkban csupán két tenyésztő büszkélkedhetett turákó fiókával, Pócsi Béla mellett Jani volt az akinek ez sikerült. (Megjegyzem, az azóta eltelt időszakban sincs tudomásom eredményes szaporulatról, de nincs kizárva, hogy ez napjainkra már másnak is sikerülhetett). Livingstone és fehérfülű turákókat először tenyésztett az országban, mesterséges nevelésükhöz egy különleges technológiát dolgozott ki. Tenyészpárjai az évek alatt maguk is neveltek fel fiatalokat, ám a kezdeti időszakban az első pár Livingston turákó tojója nem etette a fiókát. „A turákók táplálkozása speciális: gyümölcsökkel és növényi részekkel táplálkoznak. A madarak emésztőtraktusában számos speciális mikróba segíti elő az emésztést, melyekkel a tapasztalataim szerint a kikelő fiókák még nem rendelkeznek, azokhoz a szülőktől juthatnak a visszaöklendezett táplálékkal. Természetesen arról, hogy mi módon lehet ezt mesterséges körülmények között megvalósítani, irodalmi források nem álltak rendelkezésre. Saját módszerem szerint egy hím madárnak óvatosan begyszondával vizet juttattam a begyébe, melyet az visszacsorgatott egy tálkába. Ezt a nyákos vizet csirkemelles bébiétellel és kakadu tápszerrel összekeverve kezdtem meg a fiókák etetését, teljes sikerrel.”

A hosszú évek alatt Jani számos ötletes technikát dolgozott ki a keltetéstől a mesterséges felnevelésen át a különleges fajok szaporodásra bírásáig. Minden fellelhető irodalmat megszerez és elolvas, tapasztalatai mellett az ezekben található információkat is kombinálja egy-egy faj tartásánál tenyésztésénél.

Fürjek, foglyok, récék, ludak, turákók és fényseregélyek, aranyverebek, amandínák, kakaduk és törpepapagájok, galambok, gerlék és koronásdarvak. Fülöp János számára mindegyik egyformán fontos és különleges. Újabb és újabb kihívás, több és több madarakkal töltött óra.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ördögi madarak-avagy kudarcaim a csicsörkékkel

A pintyfélék (Fringillidae) kedvelői napjainkban nem tartoznak a legszerencsésebb madarászok közé, már ami lehetőségeiket illeti. Ha ennek a madárcsaládnak tagjait kívánja valaki tartani vagy tenyészteni, kimondottan kevés faj közül választhat, amellett alaposan a pénztárcájába is kell nyúlnia. Ha nem elégszünk meg a kanárival, mint a leggyakoribb pintyfélével, akkor a viszonylag egyszerűen beszerezhető fajok közül a tűzcsíz (Carduelis cucullata), magelláncsíz (Carduelis magellanica), mexikói pirók (Carpodacus mexicanus), mozambik csicsörke (Serinus mozambicus) jöhet még szóba. E fajokon kívül a ritka és drága himalájai zöldike (Carduelis spinoides) és feketefejű zöldike (Carduelis ambigua) említhető még, illetve egyes, szintén ritka és manapság drága afrikai csicsörkefajok tartoznak még e csoportba. Az európai és egyes ázsiai pintyfélék, pirókok a hazai törvényeink értelmében tiltólistán vannak a madarászok számára. E téren közel két évtizede nincs előrelépés, sajnos. Mára már a fiatalabb madarászok sem biztosak benne, hogy nyugdíjas korukra végre szabadon, törvényesen gyakorolhatják hobbijukat ezen eurázsiai fajok tartásával és tenyésztésével.

Rendhagyó írásomban a fentebb említett afrikai csicsörkefajok tenyésztéséről osztanám meg tapasztalataimat. Rendhagyó amiatt, hogy nem a sikereket és eredményeket, hanem a csúfos kudarcaimat osztom meg az Olvasóval, annál is inkább, mivel ezekből van több, sajnálatos módon sokkal több. Azt gondolom, a kudarcokból tanulni legalább annyit lehet, mint a sikerekből, főleg ha a kudarcok mások kudarcai.

Az elmúlt évtizedben 5 afrikai csicsörkefajhoz volt szerencsém, habár helyesebb, ha azt írom, hogy alig-alig volt szerencsém. E hat faj: mozambik csicsörke, szürkenyakú csicsörke (Serinus canicollis), szürke csicsörke (Serinus leucopygius), reichenow csicsörke (serinus reichenowi), fehérhasú csicsörke (Serinus dorsostriatus).

Szürke csicsörke (Serinus leucopygius)

Első csicsörkéim a 2000-es évek elején kerültek hozzám, egy importőr jóvoltából 5-6 pár szürkenyakú (koronás) csicsörke és fehérhasú csicsörke „személyében” Különösen a szürkenyakú csicsörkék voltak rám nagy hatással, ezekből hoztam több párral. Tenyésztésük történetét e magazin 2005-ös októberi, novemberi számaiban már megírtam, akit részletesebben érdekel, ott elolvashatja. Tenyésztésük alapvetően nem egyszerű, 2-3 tojást raknak csak, a tojások nagy része terméketlen. 2 pár madár tenyésztésével próbálkoztam évekig, igen mérsékelt sikerrel. A madarak rendre szép fészket építettek, a tojásokon szépen kotlottak, ám a kikelt 1-2 fiókát csupán 5 napos korukig etették, bármilyen takarmányt is raktam eléjük. Kudarcokban tehát nem volt hiány, ám igazán nagy pofont a sors 2008-ban osztott ki nekem, amikor is a madarak kiöregedtek már, és csupán egy öreg tojó és hím képezte csak az állományom e fajból. Áprilisban a tojó egy kisebb kalitkában (ez előtt tágas röpdében tartottam őket) lázas fészeképítésbe kezdett, és lerakott négy tojást. A hím már egyik szemére szinte alig látott, a kondíciója is hagyott kívánni valót maga után, ám mégis reménykedtem a sikerben. A tojások sajnos terméketlenek lettek (milyen érdekes, hogy ezidáig a szürkenyakú tojók sohasem raktak le ilyen sok tojást). Kicseréltem a tojó alatt 2 tojást két termékeny kanári tojásra, és láss csodát, a kikelt fiókákat az amúgy igen rosszul nevelő, válogatós pár csupán főtt tojással nevelte fel. Durva játéka volt ez a sorsnak, hiszen új madarakat a tojó mellé nem lehetett már ekkor szerezni, az itthoni állomány ugyanis érthető okokból eltűnt.

Reichenow csicsörke (Serinus reichenowi)

A fehérhasú csicsörkék ez idő tájtól kezdődően képezték és képezik ma is állományom egy részét. Kezdetben semmi költési hajlandóságot nem mutattak, a nyarakat tágas szabadtéri röpdékben töltötték. Egy ilyen röpdében voltak elszállásolva éppen, amikor is egy éjszakai vihar leszakította 4 röpde tetejét, és vagy egy tucat madár röppent tova, szanaszét a faluban. Néhány pár fehérhasú csicsörkét sikerült visszafogni, és újult erővel vethettem bele magam az kudarcokba ismét. Sikerült újabb párokat szereznem a fajból. Egy jászárokszállási tenyésztőtől 3 pár, egy pesti tenyésztőtől 1 költőpár és a fiókájuk került hozzám. Ez utóbbi költőpár hím tagja az előző költések során igen agresszívan viselkedett a tojóval és a fiókával is. (E tulajdonság egyébként általánosságban jellemzi a fajokat. A költések után, a fészkeket elvéve rögtön verekedésbe torkolt csaknem minden esetben a családi idill, hol a hím verte annyira a párját, hogy el kellett távolítani, hol a tojó tette ugyanezt. Igencsak fáradságos munka volt az egyébként összeszokott párokat ismét egymáshoz szoktatni. Volt olyan eset, amikor egy, már több mint egy éve együtt tartott reichenow csicsörke pár hím tagja egy reggelre agyonverte párját.) Hozzám kerülve karácsonykor költéshez látott a pár. Gond nélkül nevelték 3 fiókájukat. Szilveszter napján repesve az örömtől, hogy végre siker koronázza emberfeletti igyekezetemet, elindultunk a családdal megünnepelni az új évet. Másnap délután a kijózanodás (minden tekintetben) igen erősre sikeredett: a hím megölte mindhárom, csaknem anyányi fiókáját.

Mozambik csicsörke (Serinus mozambicus)

A következő sikerrel kecsegtető próbálkozások egy igen nagy, 2 m hosszú kalitkában történtek. Két pár is sikeresen költötte ki a tojásokat, és lelkesen etették a kicsiket. Ám a fiókák 4-5 napos korukban sorra pusztultak el. A kicsik hastájéka feldagadt, benne szemmel láthatóan is nagy méretű táplálékmaradványok voltak láthatók. Több költés is hasonlóan zajlott le, és én egyre tanácstalanabb és elkeseredettebb lettem. A szülők a kezdeti időszakban -véleményem szerint- túl nagy méretű, kevésbé pépes takarmánnyal etettek, habár minden elképzelhető gyommagot, állati eredetű takarmányt eléjük tettem. Megpróbálkoztam egy speciális koszttal, amelyben a szülők puha magokat, és igen apró szemű gyommagvakat és négermagot kaptak csak. Ezzel az eljárással már volt olyan fióka amely túlélte a kezdeti veszélyes kort. Az első ilyen fióka már ki-ki járt a fészekből, és én elégedetten nyugtáztam igyekezeteimet. Egy reggel nem találtam a nagy méretű ketrecben a fiókát. Mindenhol kerestem, nem akadtam rá. Ebben az időben egy másik, nagy méretű kalitkában egy ismerősöm szajkója volt elhelyezve. A szajkó ketrecét (ami tulajdonképpen egy kisebb röpdének felelt meg) átnézve végül megtaláltam a kis madaram holttestét. Valószínűleg átpréselte magát az illesztések között, és a szajkó rögtön táplálékként tekintett rá. Nem kell részletesen ecsetelnek, mit éreztem ekkor. Később egy-egy fiókával gazdagabb lettem, ám a kudarcok száma itt is nagyobb volt, mint a sikereké.

Fehérhasú csicsörke (Serinus dorsostriatus)

Reichenow csicsörkéim németországi börzékről kerültek hozzám. Két párnál több egyszerre sohasem volt nálam, ami szintén alapvető probléma ezeknél a fajoknál. Ugyanis nincs lehetőség legtöbbször arra, hogy a madarak válasszanak párt maguknak, és arra sincs mód, hogy a párok tagjait kicseréljük, ha problémák merülnek fel. A madarakat pótolni szintén nagyon nehéz, köszönhetően az európai szabályozásoknak, melyek tiltják az afrikai szállítmányok behozatalát.

Abban az időben a két pár közül csak az egyik mutatott költési hajlandóságot. Nagyon szép fészket épített a tojó egy 60 cm hosszú ketrecben, 4 tojását is gondosan ülte. Feljegyzéseim szerint november elején keltek ki a fiókák. A pár gondosan etetett, tojásos eleséget, csíráztatott magvakat, lisztkukacokat kaptak. És ekkor ismét történt valami, ami a következő költések során is jelentkezett újra és újra. Amikor a fiókák elérték az 5 napos kort, a tojón furcsa idegrendszeri tünetek jelentkeztek. Nyakát tekergetve, bizonytalanul ült az ágakon, kényszermozgásainak következtében már nem tudott gondoskodni a fiókákról. A fiókák elpusztultak. Ahogy elvettem a fészket, a tojó rendbe jött, és újabb költéshez látott. És a következő költések is hasonlóan zajlottak le. Mondhatnánk, bizonyosan elátkoztak rosszakaróim, hogy ilyen nehezen boldogulok ezekkel a madarakkal. Az okát e jelenségnek ma sem tudom, semmilyen elfogadható magyarázatot nem tudok kitalálni. A reichenow csicsörkéim is lassan kiöregedtek, az utolsó madarakat elcseréltem más fajokra. Remélem új helyükön, új társakkal sikerült fiókákat nevelniük.

Szürke csicsörkéim a nyár közepén érkeztek hozzám. Egy tágas, 1 méter hosszú ládakalitban kaptak helyet. Február elején két fonott kosárkát raktam be számukra. Az általam tojónak vélt madár néhány napon belül 4 tojáson kotlott, ám több mint érdekesnek találtam azt a tényt, hogy a kalitka alján is találtam még két tojást. Ugyanakkor a másik madár halkan, de folyamatosan dalolászott. A kotlási idő elteltével a tojásokat ellenőrizve azt tapasztaltam, hogy azok nem lettek megtermékenyítve. A következő évben ez a pár hasonló körülmények között még négy sikertelen kísérletet tett a költésre. Az egyik madár folyamatosan énekelt, a másik pedig folyamatosan kotlott.

Nagy valószínűséggel mindkét madár tojó lehetett (a tojások száma mindig meghaladta a 5-öt).

Az elmondottak alapján a következőképpen foglalnám össze a kudarcok okát:

• Néhány faj esetében abszolút nincs ivari dimorfizmus, sőt a tojók is tudnak énekelni valamelyest, így a párokat összeállítani igen nehéz.
• A különböző évszakban kelt madarak eltérő időben vedlenek, így esély sincs egy sikeres költésre (mozambik csicsörkéknél és fehérhasú csicsörkéknél gyakran szembesültem ezzel)
• Nagyon agresszívan tudnak viselkedni fajtársaikkal és néha párjukkal is, ezért folyamatos kontroll alatt kell tartani őket, illetve külön elhelyezést igényelnek (egyesek kimondottan nagyot)
• A vérfrissítés alig megoldható, az import stop miatt élőhelyükről nem kerülhetnek be Európába újabb madarak, így az egyedszámuk olyan alacsony, hogy a párok közötti csere lehetőség minimális.
• Az állományok nagy része elöregedett, sok a tenyésztésre alkalmatlan példány, a szaporulat igen csekély.

Sárgakoronás csicsörke (Serinus flavivertex)

Írásommal nem az e fajok iránt érdeklődők kedvét szerettem volna szegni, sőt ellenkezőleg, minden olyan tenyésztőnek ajánlom ezeket a madarakat, akik szeretik a kihívásokat, és nem futamodnak meg az első kudarcok után. Mert bár a sikerekben bizonyosan nem fognak fürdeni, életre szóló élményeket adhat egy-egy ritkább, érdekesebb pintyféle tenyésztése nekik.

Sok sikert hozzá!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A marbled rózsásfejű törpepapagáj

A rózsásfejű törpepapagáj számos színváltozata közül egy igen mutatós színmutációt ismertetnék, mely számomra talán a legkedvesebb az összes közül. Talán a szó, hogy marbled, sokaknak még nem mond sokat, ám nem egy új mutációról van szó, csupán egy új elnevezésről. E színváltozatot az évek során tucatnyi névvel illették. Amíg Belgiumban az American golden cherry volt a szokványos elnevezése ennek a mutációnak, addig Hollandiában a 'pastelgezoomd' nevet használták. Amikor az első marbled-ek feltűntek az aquák és türkizek között, az ezüst (silver), ezüst cseresznye (silver cherry) elnevezést használták ezekre a kék sorozatú madarakra.

Az egységesített nevezéktan alapján az edged dilut elnevezést ajánlották a különböző tenyésztő szervezetek, hazánkban is igyekeztünk e nevet használni. Kicsit nyelvtörő, nehezen érthető és megjegyezhető név volt valóban. Ugyanakkor némileg félrevezető elnevezés is volt ez, hiszen logikusnak tűnhetett, hogy a már létező Edged és Dilut mutációk kombinációjáról van szó. Az igazság az, hogy semmi köze a dilut mutációhoz, a pasztelhez áll közelebb, és egyébként egy önálló mutáció.

Narancsarcú marbled

A marbled egy autoszomális recesszív eumelanin mutáció.

A marbled madarak farktollain, evezőtollain és szárnyfedőtollain az eumelanin a toll belsejében körülbelül 60%-kal csökken. Ennek eredménye a világos zöld fedőtollazat,, halvány sárga belső résszel. Mivel a tollak külső szélében több az eumelanin (változó mennyiségben), a szélek színe sötétebb. Ezért szegélyezettek ezek a tollak. Az eumelanin redukció a testtollazat többi részén egyenletesen oszlik el, kb. 50%-os, így ezeken a területeken nem látszik a szegélyezettség, ám halványabb színezetű a tollazat így is egy normál madárhoz viszonyítva.

A mutáció nevének problematikájához visszakanyarodva, 2010-ben megegyezés született a tekintetben, hogy a mutáció – mely verébpapagájoknál, Bourk papagájnál, rozellánál, és valószínűsíthetően más papagájfajoknál is előfordul – végleges elnevezése marbled lesz. A marbled szó jelentése egyébként márványozottat jelent. Egy kis időnek el kell telnie, míg mindenki hozzászokik az új névhez, de ha az edged dilut-nál ez sikerült, a a marblednél is sikerülni fog.

Türkiz marbled opalin

Az első rózsásfejű marbled madarakat több mint tíz éve pillantottam meg egy nyár végi monori börzén. Már akkor különlegesnek tartottam ezt a mutációt, rajongásom irányába azóta sem csökkent. Majd minden mutációval kombinálva jól mutat. Különösen szemrevalóak a sötét faktoros madarak, türkizzel, aquá-val, violával kombinálva. A pikkelyezettség az egyes madarak esetében igen eltérő lehet, különösen igaz ez a kék sorozatban. Attól függően mennyi psittacint és melanint veszít a madár, illetve milyen faktorok módosítják azt (sötét, viola), nagyon sokféle formával találkozhatunk. A belga BVA 2013 júniusi kiadványában igen érdekes cikk jelent meg Dirk Van den Abelee tollából a marbledek különbözőségéről (magyarul az írás a következő oldalakon elérhető: http://www.avikultura.blogspot.hu/p/mutacios-cikkek-5.html, és http://www.idre.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=411:a-marbled-greywing-rejtely&catid=3&Itemid=17 ).

A cikk azt taglalja -többek között- hogy egyes tenyésztők szerint létezik egy ún. greywing (szürkeszárnyú) mutáció, mely az eredeti marbledektől abban különbözik, hogy szárnyukon egy tiszta szürke szegély látható. Mások egyöntetűbb és világosabb színű madarakról beszélnek és „greywing”-ként kategorizálták őket. A cikk megállapítása, hogy nem valószínű, hogy ez az allél mutálódott volna, annál is inkább, mert más fajoknál is fellelhető ez a változékonyság a marbledek esetében, és igen kicsiny a valószínűsége, hogy ez a mutáció minden fajnál egy időben megjelent volna a marbleddel együtt. A cikk a színváltozat variabilitásáról megjegyzi, hogy egyes madarak sötét piros szemmel kelnek ki. Nem állítom, hogy ez nem fordulhat elő, de több száz marbled törpepapagáj fióka esetében – melyek az elmúlt 10 évben keltek ki nálam – egyetlen egynél sem tapasztaltam, hogy piros szemmel kelt volna ki a tojásból.

Aquatürkiz marbled D

Mikor néhány évvel ezelőtt az első opalin madarakhoz hozzájutottam egy barátom jóvoltából, elhatároztam, hogy minél előbb kombinálni próbálom őket a marbledekkel. 2-3 év alatt reméltem elérni az első opalin marbled fiókákat. A szerencse azonban mellém szegődött, és egy saját opalin türkiz tojó madártól, illetve a barátom által tenyésztett ugyanilyen színű hímtől már az első évben 3 marbled opalin türkiz fiókát kaptam. Mindkét madár marbled hordozó volt természetesen. Azóta más párok alatt is keltek ilyen fiókák. Kimondottan világos, sárgás tónusú példányok ezek, ám az idén egy opalin és marbled hordozó pártól nagyon szép kék tónusú marbled opalin fióka is kelt.

A fényképek segítségével remélem be tudom mutatni e mutáció szépségét. Bízom benne a hazai törpepapagáj tenyésztők érdeklődését is felkeltettem írásommal, és a jövőben egyre több marbled madárral találkozhatunk kiállításainkon és börzéinken.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A pallid rózsásfejű törpepapagáj

Az első pallid rózsásfejű törpepapgáj 1957-ben kelt Sydney-ben. Ezt a mutációt az eumelanin 50-60%-os csökkenése jellemzi, zöld sorozatú madaraknál sárga tollazatot hoz létre, zöldes árnyalattal. Az evező tollak világosszürkék, a körmök világos szaruszínűek, a fartő a lutínó madarakkal ellentétben nem fehér, hanem halványkék színű. A fiókák piros szemmel kelnek ki, majd néhány nap múlva a szemük besötétedik.

Mivel Ausztráliából származik ez a mutáció gyakran hívják ausztrál fahéjnak, illetve a megjelenése után javaslatot tettek a lime név nemzetközi használatára is, ezzel azonban az a baj, hogy csak zöld sorozatban, halványzöld madaraknál fejezi ki a mutáció jellegét, kék sorozatú madaraknál már nem.

Az első pallid madaraimat 6-7 éve vásároltam, ezek a madarak egyébként egészen sárgás színűek voltak. Ahogy visszaemlékszem azokra a madarakra, nem igen voltak eredményeim velük. Később opalin hordozó hímtől kelt opalin pallid fiatalom. E tenyészévben ismét „bevetésre készen” állnak a tenyészetemből kikopott pallidok, nagy reményeket fűzve hozzájuk.

Narancsarcú pallid opalin

A sárgás színű pallid madarakat viszonylag könnyű felismerni, csupán néhány nagyon ritka mutációval lehetne összekeverni (dilut például), ám a normál, zöldes pallid madarak igencsak hasonlítanak egy másik, nemhez kötött mutációhoz, a fahéjhoz. A standard-jük szerint a fahéj madarak evezőtolla barnás színű, míg a pallidoké halvány szürke. Meg kell valljam, én magam azonban nagyon nehezen boldogulok velük. Bár azt hiszem, igen jól tájékozódom a színárnyalatok világában, mégis előfordulhat, hogy e két szín elkülönítésére kevésbé alkalmas a szemem. Nagyon sok fahéj madarat néztem már meg, de őszintén szólva a barnás evezőtollaik nekem alig tűnnek barnásnak, gyakran őket is szürkésbarnának látom. Meg kell jegyeznem azonban, hogy a pallidok evezőtollai sem mindig a standard-ben leírt halványszürkék, ugyanis régebben -talán az ausztrál fahéj elnevezés miatt – gyakorta keresztezték őket fahéjakkal. Egy ilyen kombináció meghatározása pedig tényleg embert próbáló feladat lehet, főleg az olyan, kihívásokkal küzdő tenyésztőnek, mint amilyen én is vagyok.

Ha a fahéj-pallid problémakörön túl is lépünk, egy másikban „süllyedhetünk” el mélyebben.

Érdemes tudnunk a mutációval kapcsolatban, hogy a pallid az ino mutációnak egy allélja. Ez azt jelenti, hogy az adott génhelyen e mutálódott génnek két formája is ismert, az ino és a pallid. És mivel az ivari kromoszómából (X kromoszóma, amin a két allél helyet foglal) a hímeknek kettő van, a tojóknak csak egy, a hímek esetében létezik olyan, hogy a két kromoszómából az egyiken egy ino van, míg a másikon egy pallid található. Az ilyen madarat logikusan PallidInonak hívjuk. És az elmondottakból kihámozva talán szintén egyértelmű, hogy ilyen PallidIno madár soha nem lehet tojó, hiszen ahogy láttuk, neki csak egy X kromoszómája van, ahol e két mutáns génnek a közös „helyén”(genetikai szaknyelven lókuszán) csak egyik fér el. A tojó tehát vagy ino, vagy pallid.

Na már most, ezek a madarak színezetben a lutínó és a pallid színváltozat közötti átmenetet mutatják, tehát nem zöldessárgák, mint egy pallid, hanem sárgák mint egy lutínó, ám a fartövük halványkék (és nem fehér), az evezőtollaik sem tiszta fehérek, illetve a szemük sem vörös. Talán így első olvasatra soknak tűnhet a kedves Olvasónak ez, a tisztánlátás miatt azonban úgy éreztem, célszerű néhány gondolatot megosztani erről. A mellékelt képtáblák és fényképek segítségével talán jobban érthetővé válnak a fent leírtak. 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Raza Espanola – az alakkanárik gyöngyszeme

Két évvel ezelőtt, gyakori látogatásaim egyikén, Tóth Sándor szövetségi elnöknél felfigyeltem két aprócska kanárira egy tenyészkalitkában. Bájos, folyamatos mozgásban lévő kis madarak, melyek - elmondása szerint – Raza kanárik voltak, és az adott fajtát felkaroló tenyészprogram keretében kerültek hozzá. Hosszas bámészkodás után megígértettem vele, hogy a fiatalokból juttat nekem is a tenyészidőszak végén. Ezt követően Berényi Béla szaktársnál, az alakkanáris csoport lelkes aktivistájánál puhatolóztam, hogy lehetne a következő évben ezekből a kis „csicsörke madarakból” néhány példányra szert tenni. Tőle is kaptam ígéretek egy tenyészpárra. 2012 telén, talán november végén megérkeztek a madarak Bélától, egy sárga tarka hím, és egy fahéj tarka tojó „személyében”.

Egy nagyobb, zárt tenyészkalitkában helyeztem el őket, fűtött helyen. A viszonylag meleg szobának, illetve nagyobb részt a Béla általi tökéletes felkészítésnek köszönhetően, a kora hajnali, 5 órás etetéskor már a második héten durván erőszakos szerelmi aktusnak lehettem tanúja. Ezt követően minden hajnalban ugyanaz a jelenet fogadott a világítás felkapcsolása után. 5 nap elteltével - ekkor még csak december elején jártunk – úgy ítéltem meg, hogy ennek fele sem tréfa, és habár kézzel-lábbal hadakozok a karácsonyi, újévi fiókák ellen, felraktam egy kosarat a tojónak, attól félve, hogy a tojásrakás megindulása fészkelés nélkül veszélyeztetheti az egészségét. A következő napokban sorban jelentek meg a tojások, összesen 5 darab. Különösebb tenyésztkondiciót serkentő eleséget nem kaptak nálam a madarak. December 20.-án kikelt az első fióka, amit még kettő követett, majd egy kis ráhagyással a negyedik fióka is kibújt a tojásból. Az ötödik tojás terméketlennek bizonyult. A tojó nagy gondossággal kotlott, a kicsinyeket is nagyon szépen takarta, rögtön etetni is kezdte őket. A madarak csíráztatott repcét, kétféle tojásos eleséget, kanári eleséget, csicsörke magkeveréket, és egy kevés négermagot kaptak. Biztosra akartam menni, és minden táplálékot eléjük raktam, hadd válogassanak. Ahogy beadtam az újabb lágyeleség porciót, már halottam is a táplálékot kunyeráló fiatalok hangját. Rettentő igyekezettel etettek, a 3. naptól már a hím közvetlenül is etette a kicsiket. Sajnos a gyűrűzés szempontjából nagy hibát követtem el, a korai kezdés miatt nem rendelkeztem 2,5- 2,7 mm-es gyűrűkkel, csak 3 mm-es kanári gyűrűim voltak a 2013-as évre, amiket nagynak ítéltem. Tóth Sándortól próbáltam gyűrűket kunyerálni, ám akkor csak tavalyi gyűrűi voltak neki (nekem meg csak tavaly előttiek), így abból raktam az egyik fióka lábára egyet. Mire ezzel az oktalan gyűrűhistóriával végeztem, a többi kicsi kinőtt a gyűrű alól.

A kicsik szépen cseperedtek, egyik másik már kiült a fészek szélére is. A tenyészpár fiókanevelés közben sem tétlenkedett, a kicsik kirepülése előtt már teljes volt az újabb fészekalj. A fészekalapot kicseréltem, egy új fészket is felraktam a kicsiknek. Ezzel kezdetét vette a második felvonás. Január 27.-én 5 tojásból 4 fióka bújt ki. Minden momentum a fentebb felsoroltak szerint, rengeteg duzzasztott és csíráztatott mag, napi háromszori lágyeleség, néha egy-egy gerezd alma. Heti nagytakarítás a rengeteg táplálékmaradvány miatt. Egy érdekes dolgot említenék még meg itt, amit eddig nem tapasztaltam pintyfélénél. Hiába neveltek fel immár 8 fiókát a szülők, folyamatosan szorgoskodva, sok energiát felhasználva, a hím brutális módon elhízott. Kézbe fogva jókora zsírlerakódás mutatkozott a kloáka környékén, amitől kicsit megijedtem. Négermagot ekkor már nem kaptak, az eleségükből is valamelyest lecsíptem. Reméltem nem lesz komolyabb baja a nevelési időszakban. Ahogy a négy kicsi kirepül - gondoltam én - kiveszem majd, és lefogyasztom kicsit. Ám ahogy ezt kigondoltam, már újabb 6 tojáson kotlott a tojó. Komolyan gondolkodóba estem. Egy teljes fészekaljat semmisítsek meg? Nem bírtam megtenni...

Egy kósza ötletem már a tavasszal kibontakozott, miszerint a második költésre csak akkor készítem fel őket, ha a fehérhasú csicsörkék költése megkezdődik áprilisban, hiszen a hasonló nagyságú Razák nagy segítségemre lehetnének, ha a fehérhasú csicsörkéket dajkásítani kellene. Ezek a terveim a harmadik költéssel elúszni látszottak. Nem voltam benne biztos, hogy a csúnyán elhízott hím párzott-e megfelelően, ám a kérdésre a választ a március 10.-étől kikelő 3 fióka adta meg. Ugyanazzal a lendülettel, ugyanazzal a gondoskodással nevelik jelenleg is ezek a kis „reprodukciós robotok” a fiókákat, amelyek e sorok írásának napján (március 26.) már kirepülgetnek az ülőrúdra. Mivel a fészekhez nyúlni nem merek, a repülős kicsik miatt, csak gyanítom, hogy a tojó nem az üres fészken kotlik újra....

Csillogó kis gomb szemében még mindig a gondoskodás fénye csillog, és még nem sejtheti, hogy a várakozásaimat messze felülmúló11 gyönyörű fióka felnevelésével véget értek szülői feladatai.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tapasztalataim tűzcsízekkel

2011-ben egy csere útján jutottam egy fiatal tűzcsíz hímhez. Egy öregedő reichenow csicsörke tojót ajánlottam érte, amivel sehogy sem boldogultam, már ami a tenyésztést illeti. A hímhez később vásároltam egy tojót, ami sajnos hamarosan elhullott. Egy újabb tojóra kellett beruháznom a következő tavasszal. Érdekes módon, nem télen mutattak először aktivitást, hanem nyár elején. A lerakott 3 tojásból rendre kikeltek a fiókák, ám pár naposan el is pusztultak. Minden létező magféleséget, gyomot, állati eleséget eléjük raktam, a tojó megítélésem szerint etetett is, ám a siker elmaradt.

Tűzcsíz (Carduelis cucullata)

Néhány évvel később, egy őszi madárbörzén, egy tűzcsíztenyésztő segítségét kértem, árulja el nekem, ő hogyan próbálna meg eredményeket elérni a madarakkal. Azt javasolta, iktassak be egy hideg fázist, majd rakjam külön a madarakat ketrecbe fűtött helyen, és a tél elején vitaminokkal és lágyeleséggel hozzam őket tenyészkondícióba. Megfogadva a tanácsát a madarakat egy udvari röpdébe tettem, és október közepéig tartottam őket ott. Folyamatosan figyeltem a madarakat, hogy viselik az alacsony hőmérsékletet, de nem tűntek rossz kedélyűeknek. Egy újabb hidegfront betörésekor azonban féltve a testi épségüket, fűtött helyre kerültek. A tojót nagy méretű, 1 m x 0,5 m x 0,5 m-es zárt kalitkában helyeztem el, ahol fészket és fészekanyagot is kapott. A hímet egy hét múlva raktam a párja mellé, ekkor szorgalmasan énekelgetett már. Hamarosan lerakta az első tojásokat a tojó, november közepét írtunk. Három tojásból 2 fióka kelt ki. Okulva az eddigi kudarcokból, igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni a siker érdekében: vörös fürtös kölest csíráztattam, négermagot szintén, kaptak tűzcsíz eleséget, száraz és tojásos lágyeleséget, lisztkukacot, magzó tyúkhúrt. A tojásos eleség csak az első napokban fogyott, utána egyáltalán nem. Főképpen csíráztatott és duzzasztott négermaggal és fürtös kölessel etettek. Alapeleségükből természetesen kiválogatták a legkedveltebb magokat, például a perillát. Folyamatosan újratöltöttem az etetőjüket, biztos ami biztos alapon, így azonban a méregdrága eleségükből irtózatos mennyiséget pocsékoltak el, ami a kukába landolt a heti takarításoknál. Igyekeztem tisztán tartani a ketrec alját, nehogy valamilyen fertőzésen ússzon el az ölembe hullott lehetőség. A fiókák fészekből való kirepülésével egy időben a hím újra tüzesen énekelni kezdett, a tojót hajszolta, és a fiókákkal is párosodni próbált, de nem bántotta durván őket. Tanakodóba estem, érdemes e kivennem a hímet. Ebben az életkorban a fiatalokat leginkább a hím eteti, és ha a tojó kevésbé gondoskodó, akár még bajuk is eshet, ha a hím nincs velük. Végül nem választottam el a hímet a családjától. A tojó január elején ismét 4 tojáson kotlott, amiből két fióka kelt ki 12-13 napos kotlás után. Minden a fent leírtak szerint történt, a fiatalok 7-8 napos koráig. Ekkor egy fészekellenőrzéskor az egyik kicsit elpusztulva találtam a testvére mellett. Hogy pontosan mi okozta a halálát nem tudom, de a gyanú árnyéka egy fajspecifikus jelenségre vetülhet rá. Több tenyésztő is megemlítette, hogy az igazán sikeres „nagy öregek” fűtött fészekalapokkal érték el sikereiket. Ekkor döbbentem rá, hogy eddigi minden kudarcom alapja az lehetett, hogy a tojó a 7. naptól kezdődően nem takarja a fiókákat éjszakára, így azok vagy kihűlnek, vagy elgyengülnek, és nem kérik az eleséget később, amennyiben az éjszakai hőmérséklet túl alacsony. A nyári költéseik mindegyike a szabadban történt, így valószínű, hogy a hűvösebb éjszakák miatt pusztulhatott el mindegyik. Míg a téliek a fűtött madárházban keltek ki, ahol jóval kedvezőbb volt a klíma.

Tűzcsíz fészekalj

A megmaradt fióka szépen felnőtt, a tojó ismét letojt, de a tojások terméketlenek lettek. A fészek elvétele után a tojót is elválasztottam a hímtől, hogy az ne zaklassa azt, és a fiókájával hagytam. Bár gyakran támadt apjára a kicsi a későbbiekben, probléma nem mutatkozott közöttük.

Az első költés fiókái hímek lettek, a másodikban pedig tojó cseperedett fel.

A tűzcsíz valamennyi csízféle közül a legolcsóbban, legkönnyebben beszerezhető, és a leggyakrabban tenyésztett faj. Természetesen a tenyésztés nehézsége nem hasonlítható mondjuk egy kanáriéhoz, de néhány szükséges kritérium meglétekor (ivarilag aktív pár, kiváló minőségű mageleség, változatos nevelőeleség, megfelelő hőmérséklet) a siker előbb-utóbb borítékolható.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az opalin rózsásfejű törpepapagáj

A rózsásfejű törpepapagájok színváltozatairól szóló cikksorozat soron következő részében a legújabb (amennyiben a ma még alig ismert Misty nevű mutációt nem számoljuk ide) és a legdivatosabb mutációt, az opalint szeretném bemutatni az Olvasónak.

Az első madár1997-ben jelent meg az USÁ-ban egy sötétzöld hím és egy normál tojó utódaként. Jellegzetessége az opalin madaraknak, hogy a maszk színe kiterjed a tarkóra is, amely „csukjaként” fedi be a fejet. A normál madaraktól eltérő színezet figyelhető meg a fartövön is, ahol eltűnik a kék szín, helyette normál zöld tollakat látunk, illetve a farktollak fekete és kék színű részei sem látszanak, helyettük vöröses terület jelennek meg. A fültájékon a színezet kissé elmosódik, ez is egyik jellegzetessége az opalin madaraknak. Jó néhány évvel ezelőtt, mielőtt e mutáció megjelent volna hazánkban, a Díszmadármagazinban már beszámoltam e mutációról, ám ekkor még csak külföldi fényképek alapján tudtam bemutatni ezt az érdekes színezetű mutációt. Mára gyakorlatilag a madárkedvelők széles rétege ismeri ezt a színváltozatot, olyannyira, hogy jelenleg a legközkedveltebbnek számító rózsásfejű mutáció, mondhatni „divatmadár” lett. Áruk az egyre több tenyésztőnek köszönhetően meredeken zuhan, egyes börzéken a normál zöld opalinok ára megközelíti a közönségesebb mutációkét, sőt, néha még a normál madarakét is. (Az első hazánkba érkezett opalin pár ára – a szóbeszédek alapján – közel járt az 1000000 Ft-hoz. 2006-ban Straubingban egy pár madarat 200000 Ft-ért láttam meghirdetve.) Ez a jelenség mondhatni természetes, így volt ez minden érdekesebb mutáció esetében is. Ahogy ez lenni szokott, sokan kiváló pénzszerzési lehetőséget láttak ezen madarak esetében, hiszen egy opalin madár ára normális esetben kétszerese a normál madárénak, a különleges kombinációké pedig akár 4-5-szöröse is lehet. Az opalin madarak „térnyerését” én már évekkel ezelőttre jósoltam, hogy ez miért csak 2014-re vált kézzelfoghatóvá, azt nem tudom. Való igaz, hogy ez a mutáció az egyik legdekoratívabb mind közül, és ami még a figyelem központjában tartja őket az, hogy a hazai állomány 90%-a Hollandiából importált madarak leszármazottja, és ezeknek a holland madaraknak a testmérete nagyobb, mint a hazánkban tenyésztett madaraké. Hogy ez miért van így, azt szintén nem tudom, valószínűsíthető, hogy az ottani szakértőbb tenyésztés lehet az ok (beltenyésztés elkerülése, idegen madarak könnyebb megszerezhetősége, a hordozó madarak gyakoribb felhasználása, optimálisabb takarmányozás). Azt ugyanis nem hiszem, hogy pont az opalin mutáció velejárója lenne a nagyobb testméret, sőt ép ellenkezőleg, ezeket a ritkább mutánsokat sokkal könnyebben lehet a testméret tekintetében „elrontani,” mint az erőteljesebb ellenálló képességgel rendelkező normál madarakat.

Lutínó opalin

Az első opalin páromat 5 évvel ezelőtt Hollandiából kaptam egy tenyésztő barátomtól. Később szintén ő hozott még egy párat, majd egy hazai tenyésztő hölggyel cseréltem madarakat, aki három hordozó hímet adott nekem. A három hímből kettőnek valóban lettek opalin fiókái. E négy pár volt az alapja az opalin tenyészetemnek. Az első évben egyetlen fiókát sem sikerült kapnom a madaraktól, a másodikban 8 fiókát, a harmadikban 30-at, a negyedikben 60-at, az ötödikben, 2014-ben 100 fiókát neveltek fel a szülők (természetesen nem az eredeti 4 pár, hiszen a fiatalokból újabb párokat alakítottam ki). Az opalin madarak tenyésztése semmiben sem tér el a normál madarakétól. Ezek a holland és belga vérvonalú madarak kiválóan nevelnek, szaporák, probléma gyakorlatilag nincs velük. 4-5 fiókát rendszeresen felnevelnek fészekaljanként évente kétszer, ha nem ügyelünk rájuk, akár háromszor is.

Zöld opalin

Mivel a mutáció nemhez kötötten, recesszíven öröklődik, a hím madarak értékesebbek a tenyésztés szempontjából, hiszen normál tojóval párosítva is kapunk tőlük opalin fiókákat (tojókat). A hordozó hímek tollazat alapján történő felismeréséről már több helyen írtam, a visszajelzések alapján úgy tűnik, sokan könnyűnek vélik a meghatározásukat, azonban egy kis gyakorlat mégsem árt hozzá. 

A mellékelt fotókból is látszik, hogy egy hordozó madár (hím) szélső farktollain a narancsos színezet (kék sorozatúaknál a fehéres terület) mindkét oldalon végigfut a tollszéleket teljesen elérve, míg egy normál madárnál ezek a területek maximum az egyik oldalon érik el a tollszélt. Nagy segítség persze, ha van összehasonlítási alapunk, vagy már több ilyen madarat is fogtunk kézben.

Aqua opalin

Az opalin mutáció ma már mindenki számára viszonylag olcsón és jó minőségben hozzáférhető a hazai tenyészetekben, ugyanakkor számos egyéb, hasonlóan izgalmas színváltozata létezik még a rózsásfejű törpepapagájnak, melyekről talán későbbi írásaimban adhatok ízelítőt a törpepapagájok kedvelőinek.

Szokatlan párkapcsolatok rózsásfejű törpepapagájoknál

Törpepapagájokat tartani és tenyészteni – az elmúlt húsz év saját tapasztalatait alapul véve – igazán szórakoztató és tanulságos időtöltés. Napi élettevékenységük, családi kapcsolataik megfigyelése is izgalmas, költésük nyomon követése pedig mindig tartalmaz újabb és újabb, addig még nem megfigyelt érdekes viselkedési formákat. Véleményem szerint több etológiai vizsgálathoz is kiváló alanyok lehetnének, elsősorban szaporodásuk, párkapcsolati formáik tartogathatnak még eddig kevésbé ismert részleteket.

Mindannyian tudjuk, hogy a törpepapagájok híresen szorosan kötődnek párjukhoz. Gyakran felteszik a kérdést kezdő tenyésztők, hogy ha valamelyik madaruk elpusztult, van-e esély arra, hogy a későbbiekben elfogad majd új párt magának az életben maradt, vagy örökre gyászolni fogja elpusztult párját. A válasz: a rózsásfejű törpepapagáj viszonylag könnyen választ új párt magának. A mítosz, hogy életre választanak párt, természetesen nem igaz.

Felmerül a kérdés, vajon a monogám és hűséges törpepapagájok „félrelépnek” -e, ha arra mód nyílik? Tapasztalataim szerint egyáltalán nem zárható ki a lehetőség, hogy a tojó másik hímmel is párzik, nem csak a saját párjával, ha több párat is együtt tartunk. Egy esetben néhány éve 4 pár költött egy röpdében, és egy narancsarcú pár alatt egy pirosarcú fióka kelt. Ennek a párnak a tojója már évek óta terméketlen tojásokat rakott, így örültem az egyetlen fiókának, habár nem értettem, hogyan lehet két narancsarcú madárnak normál fiókája. A narancsarcú mutáció recesszíven öröklődik, és a velük szemben domináns normál arcszínt nem hordozhatják, így nem is örökítik. A legvalószínűbb magyarázat, hogy a tojó másik hímmel párzott.

A tavalyi évben egy még szokatlanabb hűtlenségi formát figyeltem meg. A röpdébe 3 pár madár került, ebből két pár már évek óta együtt költött. (Ezt a módszert alkalmazom – mármint, hogy két öreg párt egy fiatal párral rakok össze – akkor, amikor a csapatban el szeretném érni, hogy a madarak úgy álljanak párba, ahogy én kigondoltam, nem véletlenszerűen. Ekkor ugyanis a fiatal párnak nem marad más lehetősége, mint hogy egymást válasszák, hiszen az öreg párok saját tavalyi párjukkal költenek majd. Az esetek nagy többségében…) A fiókák kikelése után a gyűrűzéskor a tojó gyűrűszámát feljegyezve a párját is megfogtam, és döbbentem konstatáltam, hogy nem az öreg hím az. Mindezt úgy, hogy ez a régi hím is a röpdében volt. Felháborító hűtlenség!

Gyakran megfigyeltem egy „plátói hűtlenséget” is. Ebben az esetben a madarak nem voltak hajlandók a saját röpdéjükből párt választani, hanem a mellettük lévőből tetszett meg nekik egy másik madár. Ezek a párok akár egy hónapig is együtt mozogtak a rács mellett a kiszemelt „szerelmükkel”, etették egymást, a rács két oldalán, egymás mellett pihentek. Volt olyan pillanat, amikor már-már feladva elképzeléseimet, ki akartam venni a madarakat, nem tudván tovább nézni ezeket a beteljesületlen szerelmi próbálkozásokat. Ám a madarak annyira nem illetek össze a tenyészcél tekintetében, hogy erőt vettem magamon, és hagytam tovább kínlódni őket. Az ilyen kapcsolatok vége egyébként az, hogy leginkább a tojó beletörődik a sorsába, és költeni kezd a röpdében fellelhető hím egyikével, de a „barátság” továbbra is fennmarad az „igazival”.

A következő – természetesnek nem nevezhető - kapcsolati forma, amikor azonos neműek állnak párba. Ez megtörténhet tojók és hímek esetében. Szintén megérne egy-egy kísérletet, milyen tényezők játszanak ebben szerepet. Véleményem szerint az esetek 90 %-ában ez amiatt történik, mert a madaraknak egyáltalán nincs lehetőségük ellenkező nemű madarat választani. A jelenség, amikor is két tojó madár nevel fiókákat, nem is nevezhető igazán ritkának. Több tenyésztővel beszéltem, akiknél előfordul ez. Van, amikor mindkét tojó letojik, és van, amikor csak az egyik, és közösen nevelik később a kicsiket. Ehhez persze az kell, hogy a röpdében legyen olyan hím, amelyikkel párzani tudnak a tojók. Létezik olyan eset is egyébként, amikor lenne szabad hím a csoportban, mégis párba áll két tojó. Nem zárható ki bizonyos szimpátia lehetősége sem, de az is előfordulhat, hogy valamely előttünk ismeretlen okból nem tud párba állni a tojó ezzel a hímmel, és megint csak a szükség vezeti a másik tojóhoz.

Két hím párba állását nagyon ritkán figyeltem meg eddig, minden esetben tökéletes tojóhiány fennállásakor. Egy esetben 4 türkiz viola opalin madarat és két zöld opalint teleltetem át együtt egy ketrecben, hogy tavasszal párba állíthassam őket. A 6 madár 3 párat alkotott. Tavasszal egy röpdébe helyezve őket a zöld pár letojt, az egyik türkiz opalin pár is, ám a 3. pár egyáltalán nem épített fészket, de látható kapcsolatban éltek, együtt odúztak, éjszakáztak, tollászkodtak. Nyár végén ismét ellenőriztem a nemüket, és két hímnek határoztam őket.

Meg kell említenem még egy érdekes együttélési formát, amikor is három madár alkot egy „párat”. Leginkább két hím egy tojó felállással találkoztam. Sajnos azt megfigyelni nem tudtam, párzik e mindkét hímmel a tojó, de a tojó etetését mindkét hím végezte szorgalmasan, anélkül, hogy a hímek veszekedtek volna egymással. E hármas felállás speciális esetét figyeltem meg az idén egy csapatban. Három aquaino opalin tojómhoz sikerült szereznem két lutínó hordozó hímet. Sajnos a lutínó opalin hímek igen ritkák és drágák is, így ezzel a módszerrel kísérleteztem, hogy végre lutínó hímeket is kapjak. Szóval az öt madár mellé betettem egy hatodik hímet is, ám ez beteg lett hamarosan, így kivettem. A három tojó a két hímmel maradt. Mindhárom tojó költeni kezdett, mindhárom fészekben keltek opalin lutínó fiókák. Egy hím tehát két fészekaljról is gondoskodott. Sajnos a három tojó és a két hím is tökéletesen egyformák voltak, így meghatározni sem tudtam, „ki kivel van” (a két hímen még gyűrű sem volt, így végképp semmi támpontom nem akadt). Biztos vagyok benne, hogy a hasonló csoportokkal, ahol több tojó jut a hímekre, hasonló eredményeket lehet elérni.

A fent említett esetek alapvetően ritkán fordulnak elő, ám nagy csapatok esetében, amikor is sok madárnak van lehetősége szabadon párt választani, biztos vagyok benne, jó pár érdekes esetet lehetne megfigyelni egy, mondjuk évekig tartó kísérletsorozatban.

Több mint 20 éve tenyésztek rózsásfejű törpepapagájokat, de minden tenyészszezonban újabb és újabb dolgokat tudok meg ezekről a madarakról. Természetesen léteznek olyan módszerek, amiket évek alatt dolgoztam ki, és ugyanúgy végzek, begyakorolt technikával, ám ahogy egy ismerős városrészben autózva, hozzászokva a naponta bejárt útszakaszhoz, itt is problémát okozhat, ha esetleg valami változik, és az ember „rutinból vezet”.