2018. február 21., szerda

Feketemellű csízek ismét


Hogyan is állok jelenleg a feketemellű csízekkel?
Nem rosszul. Két pár költ jelenleg, tavalyi fiatalok a tojók, melyek nálam keltek.
Az első pár fiókái 8 naposan elpusztultak. Mondanom sem kell, paff voltam teljesen, mert erre nem számítottam. Éjszaka a tojó már nem takarta őket, és kihűltek. Igen ám, de egyáltalán nem volt hideg a helységben, és 9-10 naposan általában amúgy is takaratlanul hagyják őket a szülők. 
A következő fészekalj terméketlen tojásból állt, ugyanis a hím költés közben (!) elhízott. Harmadik fészekalj 3 fióka, lassan önállóak, a 3. képen láthatók. 
E közben egy másik pár tojója is letojt, ám a tojások terméketlenek lettek, itt is a hím volt a hunyó, szintén meghízott. Egy gyors párcsere után, egy tüzesebb hímmel összerakva (neki meg a tojója nem indult be) 3 fióka, csodálatosan szépen nevelnek, itt is önállósodó fiókák (1. kép)










Mindkét pár ismét letojt, ebből az egyik tojó nem üli a tojásokat, a megcserélt pár tojója ellenben újra kotlik

Folyt köv...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése