2014. május 13., kedd

Lapszemle 2.

Tegnap egy bevásárlás alkalmával egy hipermarket újságos standján egy érdekes magazinra akadtam. Az Állatvilág magazin 1. száma ez. Igen, ismerős lehet a név, hiszen ezzel a címmel 1977-ben (születésem évében) indították útjára ezt a lapot. Valamikor a 90-es évek elején szünhetett meg ha jól emlékszem. 1986-ban az utcán talált egy lapszámot apu, és onnantól kezdve megvették nekem havonta a szüleim, majd később negyedévente. Nagyon jó kis újság volt. 





A mostani számot a Természettudományi Múzeum és  a Fővárosi Állatkert adja ki. 495 Ft-os ára szerintem barátságos, kéthavonta jelenik meg az impresszum szerint. Az első szám kimondottan jól sikerült, érdekes és ötletes, hála égnek nem a 12 éves korcsoport a célközönség, habár a fiataloknak is érthető. Bízom benne sikere lesz a magazinnak, bár ez a mai körülmények között kisebb csoda lenne. A magam részéről állandó olvasója leszek a lapnak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése