Törpe lakenfeldi tyúkok.

Na szóval ahogy említettem, pár kép a lemenő nap sugaraiban néhány törpéről.

Kutyafuttában annyit, hogy ma láttam életemben először párzani a rózsásfejű törpepapagájaimat, pedig igencsak régóta tenyésztem őket. Szóval éppen kint üldögéltünk este a teraszon az én hites nejemmel, amikor a türkiz viola hímem odareppent az ugyancsak türkiz viola tojóhoz (micsoda csudajó fiókáik lehetnének!) és egy kis szárnycsattogtatás után a hátán táncolva, egyre mélyebbre helyezkedve 1-2 másodpercig párzottak. Pedig úgy láttam másik párt választottak maguknak (eredendően amúgy egymásnak szántam őket). Na szóval igyekszem már fotókkal illusztrálni, hol tart az idei törpés szezon. Holnap. Vagy holnapután. De igyekezni fogok.

Sajnos nem élte túl.

Aki nézte a híreket, hallhatta, hogy mekkora jégeső-vihar söpört át nyíregyháza környéki falvakon. Szőrnyű károkat hagyott a vihar. A házak teteje több helyen hiányzik, az ablakok, kocsik betörtek. A röpde tetejét szanaszét szaggatták a gránátokként becsapódó golflabda méretű jégdarabok. Madár hála az égnek nem repült el. A vihar után egy fejen kólintott csicsörkét találtam a fűben, ha megerősödik lefényképezem és felrakom a blogra. Elképesztő pusztítást végezhetett ez a környéken a szabadban fészkelő madarak között is.

Egy héttel ezelőtt, reggel 5 óra után, munkába indulás, készülődés közben egy eddig általam még nem hallott madárhangra lettem figyelmes. Először azt gondoltam, talán valamelyik csicsörkefélém eddig nem hallatott hangját hallom, ám utánna járva a dolognak kiderült, nem a madaraim felől jön a hang, hanem az udvarról, a bejárati ajtó előt lévő 5 tuja egyikéről hallom a hangot, amelynek gazdája egy pár kenderike volt. Mondom, kb 2 méterre az ajtótól hallatták a tuja csúcsán ülve a hívó, figyelmeztető hangot. Gyorsan kaptam a fényképezőgépet, és az ajtót résnyire nyitva próbáltam lencsevégre kapni őket. Persze nem ment könnyen, hiszen ahogy mozdult az ajtó, rögtön arrébb röppentek. Szóval egy negyed órát elidétlenkedtem velük, a munkából is elkéstem miattuk, de örültem nagyon, hiszen nem sokszor láttam eddig párban ezt a madárfajt. Gondoltam, ezek biztos fészket keresnek, a tuját szemelhették ki. Másnap átnéztem az első 3 tuját, de csak egy tavaji fészket találtam. A következő napon a maradék tujákat is átnézve ért a döbbenet, mert nemhogy egy kész fészket láttam, hanem a képen is látható, kirepülés előtt álló ötös fészekaljat. Mindezt derékmagasságban, a bejárat előtt, a szomszéd macskáinak kedvenc napozó helyén.
Úgy saccoltam, még 3-4 napjuk lehet kirepülésig, de a következő nap minden kicsi kirepült, és a család együtt eltünt a környékről, többet nem is láttam őket. Bízom benne, mindegyik kicsi túléli az első viszontagságos heteket.
Különösen kedvelem a kenderikéket, ugyanis ahol eddig éltem (Debrecen, Békéscsaba) nem igazán jellemző e faj, de itt a Nyírségben úgy tűnik annál inkább, mert több fészakaljról is beszámoltak ismerősök.

Na szóval, majd egy hónap telt el az utolsó szösszenetem óta. Nem hittem volna, hogy ilyen nehezen szánom rá magam az írásra. Szóval három kép az utóbbi napok, hetek munkájából. Új otthonunkba megérkeztek a régi röpde elemeim, és ezeket újítgattam fel, állítottam össze. Így néz ki lépésenkén.