Kutyafuttában annyit, hogy ma láttam életemben először párzani a rózsásfejű törpepapagájaimat, pedig igencsak régóta tenyésztem őket. Szóval éppen kint üldögéltünk este a teraszon az én hites nejemmel, amikor a türkiz viola hímem odareppent az ugyancsak türkiz viola tojóhoz (micsoda csudajó fiókáik lehetnének!) és egy kis szárnycsattogtatás után a hátán táncolva, egyre mélyebbre helyezkedve 1-2 másodpercig párzottak. Pedig úgy láttam másik párt választottak maguknak (eredendően amúgy egymásnak szántam őket). Na szóval igyekszem már fotókkal illusztrálni, hol tart az idei törpés szezon. Holnap. Vagy holnapután. De igyekezni fogok.

Sajnos nem élte túl.

Aki nézte a híreket, hallhatta, hogy mekkora jégeső-vihar söpört át nyíregyháza környéki falvakon. Szőrnyű károkat hagyott a vihar. A házak teteje több helyen hiányzik, az ablakok, kocsik betörtek. A röpde tetejét szanaszét szaggatták a gránátokként becsapódó golflabda méretű jégdarabok. Madár hála az égnek nem repült el. A vihar után egy fejen kólintott csicsörkét találtam a fűben, ha megerősödik lefényképezem és felrakom a blogra. Elképesztő pusztítást végezhetett ez a környéken a szabadban fészkelő madarak között is.

Egy héttel ezelőtt, reggel 5 óra után, munkába indulás, készülődés közben egy eddig általam még nem hallott madárhangra lettem figyelmes. Először azt gondoltam, talán valamelyik csicsörkefélém eddig nem hallatott hangját hallom, ám utánna járva a dolognak kiderült, nem a madaraim felől jön a hang, hanem az udvarról, a bejárati ajtó előt lévő 5 tuja egyikéről hallom a hangot, amelynek gazdája egy pár kenderike volt. Mondom, kb 2 méterre az ajtótól hallatták a tuja csúcsán ülve a hívó, figyelmeztető hangot. Gyorsan kaptam a fényképezőgépet, és az ajtót résnyire nyitva próbáltam lencsevégre kapni őket. Persze nem ment könnyen, hiszen ahogy mozdult az ajtó, rögtön arrébb röppentek. Szóval egy negyed órát elidétlenkedtem velük, a munkából is elkéstem miattuk, de örültem nagyon, hiszen nem sokszor láttam eddig párban ezt a madárfajt. Gondoltam, ezek biztos fészket keresnek, a tuját szemelhették ki. Másnap átnéztem az első 3 tuját, de csak egy tavaji fészket találtam. A következő napon a maradék tujákat is átnézve ért a döbbenet, mert nemhogy egy kész fészket láttam, hanem a képen is látható, kirepülés előtt álló ötös fészekaljat. Mindezt derékmagasságban, a bejárat előtt, a szomszéd macskáinak kedvenc napozó helyén.
Úgy saccoltam, még 3-4 napjuk lehet kirepülésig, de a következő nap minden kicsi kirepült, és a család együtt eltünt a környékről, többet nem is láttam őket. Bízom benne, mindegyik kicsi túléli az első viszontagságos heteket.
Különösen kedvelem a kenderikéket, ugyanis ahol eddig éltem (Debrecen, Békéscsaba) nem igazán jellemző e faj, de itt a Nyírségben úgy tűnik annál inkább, mert több fészakaljról is beszámoltak ismerősök.

Na szóval, majd egy hónap telt el az utolsó szösszenetem óta. Nem hittem volna, hogy ilyen nehezen szánom rá magam az írásra. Szóval három kép az utóbbi napok, hetek munkájából. Új otthonunkba megérkeztek a régi röpde elemeim, és ezeket újítgattam fel, állítottam össze. Így néz ki lépésenkén.

Szóval ahogy az előzőekben ígértem, az európai fajok tartásáról akartam volt szólni. Rájöttem azonban, hogy nem itt kellene kezdenem, hanem úgy általában a madártartással. Nekünk, akik míveljük, egy csodaszép, ártatlan, természetbarát hobbi. Egyes laikusok, honpolgárok, akik nem tartottak még madarat, már inkább több kivetnivalót találnak benne. Sajnos az éremnek két oldala van, és mindenben ott lakozik az igazság is, így egyes esetekben lehet a madártartás (laikusok szerint lásd: szabadságra vágyó kicsiny lények oktalan kínzása, barbár időtöltés) állatkínzás. Az esetek többségében azonban nem az. Moralizálni leginkább csak laikusokat hallottam eddigi pályafutásom során, legyen az állattenyésztés, vadászat, madártartás, bármi. Az emberek naívsága azokon a területeken, ahol igazából járatlanak, amely szakterületről nincs információjuk (ez esetben sem csak a madártartásról beszélek) igen nagy. Én persze elfogult vagyok, és úgy látom, ennél emberibb hobbi nem sok van, hiszen élőlényekkel foglalkozunk, gondoskodunk róluk, tanulunk, kutatunk, a természetet figyeljük bennük és általuk, alkotunk, hiszen tenyésztünk, e közben ismereteket szerzünk és adunk át másoknak. Lássuk be ennél azért van egy-két haszontalanabb időtöltés is. Ugyanakkor gyakran megkapjuk, minek nekünk 5-10, vagy ennél is több madár, nem elég nekünk egyet kínozni? Konrád Lorenz szerint egy fogságban tartott madár nem érez emberi értelemben vett fogságot. Ha igényeihez mérten tartjuk, tápláljuk, remekül érzi magát fogságban. Szaporodik is! És egy párválasztás, nász, párzás, fészekrakás, kotlás, fiókanevelés folyamat van olyan összetett, érzékeny rendszer, hogy az állat szenvedése esetén gyakorlatilag nem teljesedik ki. Azt is tudnunk kell, hogy a legtöbb díszmadár kis túlzással erre a "célra" lett létrehozva, ahogyan a kedvenc kutyafajtánk, macskánk, aranyhalunk. Vagyis tucatnyi generáción át tenyésztették őket olyanra, hogy igényeik mérséklődtek a vadon élő társaikhoz képest, hogy színeik mutatóssá váltak, hogy keressék, vagy legalább is tolerálják az ember közelségét. Magunknak "teremtettük" őket. Ez már akár önzőségnek is tekinthető, de akkor minden percünk, amit ezen a bolygón töltünk az.

Ha akad valaki aki olvassa beírásaimat, annak felrakok egy régebbi képet. A képen egy meggyvágó látható. Hazai védett faj. Apropó a hazai védett madárfajok tartásáról néhány gondolatot szívesen megosztanék a következő bejegyzésemben.