2019. július 26., péntek

Standard project - a lehetetlen küldetés



2015-ben azzal a feltett szándékkal utaztam a zwollei börzére, hogy szerzek néhány standard törpét. Gondoltam, hol máshol mint Hollandiában tudok a legkönnyebben hozzájutni ezekhez a madarakhoz. Hát nem nagyon jártam sikerrel, egy normál madarat és egy pallid opalint tudtam csak szerezni. Fiatal madarakat alapvetően nem kínáltak. Az opalin madártól nem sikerült fiatalt fogni, egy szép nyári délután pedig búcsút vett tőlem, és elrepült. 
A megmaradt madarat - jobb híján összepárosítottam egy hatalmas, ám egyéb jegyeiben standard vért nem mutató tojóval. Az 5 fióka volt a kezdőalap, amiből kettőt elajándékoztam. A következő lépés egy Kassán beszerzett közel standard tojó beszerzése volt (5 euro). az első évben semmi, a másodikban 3 fióka. Közben a fél-standard (csupán nagyok, de nem jó testformájú) madarak párosítása történ Monorról beszerzett, standard jegyeket mutató madarakkal. Mondanom sem kell, nem a várt eredményekkel. E közben, egy Szlovákiából vásárolt standardnak nem tűnő pártól 3 standard formájú pallid fióka kelt. Nem várt ajándék az égiektől. És megérkeztünk 2019-be, amikor is a tavalyi évvel ellentétben főleg röpdében raktam össze a párokat. Tojó alig van köztük, azok sem igazán akarnak letojni. Az öreg párnál terméketlen tojások. Néhány fióka az eddigi eredmény, ám ebben  az ütemben jó sokáig el fog tartani egy normálisabban kinéző standard vonal létrehozása.
Itt tartunk most:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése