2012. augusztus 25., szombat

Nincs szörnyűbb látvány egy tenyésztőnek, mint amikor a röpdén kívül "gyönyörködhet" a madaraiban. 5 opalin fióka surrant ki.
Egy belső épület röpdéjéből hessentek el, amihez két nyitott ajtó is kellett. Nem igazán értem, hogyan. (Az asszony megunta volna a madarakkal folytatott időpocsékolást?)
Ahogy beálltam a kocsival, már messziről láttam, hogy a röpdék tetején nem verebek ücsörésznek, hanem törpepapagájok. Természetesen bentszorult hirtelen a levegő. Hálóval nem sikerült megfogni őket, így jötek a válogatottt praktikák: ketrecek kirakása eleségel, ragasztós csapdák, kipeckelt ládák. Az első fiókát néhány órán belül elfogtam, egy ketrecbe mászott be eszegetni. A másodikat sajnos ragasztós modszerrel, néhány tolla bánta, és még most is koszosak az evezőtollai. A harmadik érdekesebb eset volt. Már esteledett, és az egyik vissza-vissza térő fióka bemászott a röpde rácsai és az azt fedő lemeztető néhány centis résébe. Bemásztam a röpdébe, kivártam a megfelelő pillanatot, majd a madarat bentről a tető és a rács közé szorítottam. Áthúztam a lábát a rácson és tartottam. Patt helyzett alakult ki, hiszen behúzni nem tudtam, kimenni nem tudtam, ha elengedem a madár lábát, elrepül. Elő a telefont, hívom életem párját, majd lesújtva hallom, hogy a telefonja kint cseng a teraszon. Ekkor megjelent Gréta lányom, és bejött mellém a röpdébe, kiváncsan megfigyelni, mivel szorgoskodom. Természetesen a röpde ajtaját nem tudta becsukni, így nyitott ajtó mellett, 12 papagáj röpdösött körülöttünk. Én a madarat tartom, közben Grétát kérlelem, próbálja meg becsukni az ajtót. Be is csukta félig. Ekkor könyörögni kezdtem neki, szépen menjen be a házba, hívja ki anyát, mert apa segítségre szorul. Látom a csodalkozást az értelmes kis szemeiben, de elindul a ház fele (persze nyitott röpdeajtó mellett). Egy kétéves kezében a szökött papagáj sorsa! Látom ám lassan elmegy a ház mellett, de nem a házba, hanem inkább az utca fele tart. Az izzadság csordogálni kezd a hátamon, miközben hangosan kiabálva írányítgatom a kicsit a ház felé. Szép lassan megérti, becsörtet a házba és kihívja az anyját. Ő megfogja bent a madár lábát, én meg kintről a röpdetetőn megfogom. Teljes siker.
A maradék kettőt szintén begyűjtöttem, hasonló szorításos módszerrel, de ekkor már egy madzagdarabbal a zsebemben mászkálva, így ha hasonló szituációba keverednék, kikötözöm a madár lábát, és egyedül is boldogulok.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése